Hét év...

2016.07.28 19:34

Ha nem is Tibetben, ha a hegyen, illetve a völgyben – Cservölgyben...

 

Sokat írtam miért és hogyan indultam és egy időben sok beszámolót adtam, néha talán túl sokat, túl személyeset. Ahhoz eleget, hogy a varjak szétcsipkedjék és jót csámcsogjanak, mint a társuk bomló tetemén vagy éppen más dögön. Bár jómagam építettem, teremtettem, így ez a hasonlat nem pontos. Ezeknek a dögevőknek a saját szaruk és pusztuló életük a kín, így igazából a harag, írigység és gyűlölködés során magukat falják fel. Nem véletlen, hogy az igazán rosszindulatú „testvéreimet” többnyire a „fene” eszi meg, azaz a rák...

 

De most nem erről írnék, nem is a hét évről. A hét év távlatáról...

Akkoriban gyertyaláng voltunk a szélben, manapság pedig már sokan ezen az úton járnak. Igazából ez az egyetlen ok, amiért írtam. Hogy jó látni ezt a fejlődést, hogy valóban vannak Úton-járók.

 

Persze vannak eltévelyedettek is.

Ők is publikálnak, intelligenciájuknak és tehetségüknek köszönhetően sokszor remek írásokat. Bár többségük olyan, mint a népmese: „egyszer volt, hol nem volt...” Többnyire az óperenciás tengeren túl, azaz sehol se. Meséjüket néha úgy kanyarítják, hogy Münchhausen báró megirigyelhetné. Az orvoslás ezt Münchhausen szindrómának nevezi...

 

Manapság is sokan szenvednek ebben. Némelyek olyan kórósan, hogy maguk is elhiszik elmesélt kis világukat. Ők ugyan sokszor azt a hasonlatot használják, hogy kiléptek a Mátrixból, a valóságban egy kis mesevilágban élnek a Mese Mátrixban.

 

Ezeknek az embereknek a többsége, szeretethiányos, elismerésre vágyik, olykor kényszeres kommunikációban szenved, melyre persze mindjárt ott a mai kor mákonya: a net, a fészbuk, a blog. Tehát nem is igazán betegek, vagy nem betegebbek, mint a többség.

 

Ne is foglalkozzunk velük, mert a valóságban valóban nő azok száma, akik megtalálták a természethez, vagy mondhatjuk az Istenhez vezető utat.

 

Az Úton...

 

 

Áldás!