„A pokolba vezető út...”

2017.01.27 13:19

 

Autózunk. Hivatalos ügyeket intézünk, muszáj autóba ülni, nem hazudjuk, hogy lóháton eljutunk Vácra és Mordorba... -17 fokban meg pláne. Az állatot is kímélnénk, inkább gyalog megyek még a szomszéd tanyára is.

 

Autózunk...

Pár kilométeren belül az ötödik „fűrészes emberrel” találkozunk. Van, aki gyalog indul neki, lábon-száradt, vagy lehullott gallyat szedni. 

Van, aki kis talicskával és van, aki babakocsival...

Nagy a nyomorúság!

 

 

 

Egy a közös: mind fáznak.

Mert a rádió is bemondta, mégpedig a Királyi, hogy a „bio – erőművek” letermelték az erdőket és basztak másikat ültetni. 

Most, hogy nyakunkon a klímaváltozás - ha azt hitted az csak felmelegedést jelent, akkor tölts egy éjszakát a sivatagban – befagy a valagunk.

 

És persze megint a kisember szívja meg.

De a „kisember” elindul, mert nem akar megdögleni, koldulni meg túl büszke. Mert amikor az embernek már semmije nincs, akkor az utolsó amit elveszíthet az a tartása.

Persze akinek nincs, az nem is veszítheti el.

 

 

„Koldusok országa.”

Mert koldulni ma már nem bűn, van szervezett koldulás és szervezett adakozás. Valahol az életünk része lett. 

Csak ebből a „kisembernek” nincs semmi haszna, igaz ő nem koldul.

A Kisember tartja magát.

 

Lehet beteg, nyugdíjas, magányos, vagy elhagyott, de tartja magát.

Teszi a dolgát, nap mint nap, ha mást nem kimegy rőzsét gyűjteni, de sosem koldul.

 

Ma már sok koldus van, koldusok országa vagyunk. Vannak akik az aluljáróban koldulnak, vannak akik az interneten. És vannak akik ebből élnek. Nekik adhatjuk az adónk 1%-át, utalhatunk, küldhetünk sms-t. 

 

Én azt mondom ne küldjünk, ne utaljunk és a „kalapba” se dobjunk pénzt.

 

 

 

 

Szemléletváltás.

Egyszer egy Aikido mester azt mondta nekem (aikido – a szeretet útja), - Ne adj a koldusnak pénzt! Ha pénzt adsz, ott tartod, ahol van. Azt működteted. Adj neki lehetőséget, fogd meg a kezét és segíts neki a lépcsőről felállni...

Ma könnyebb pénzt dobni.

 

 

Hivatásos koldusok.

Nem, nem a román „vendégmunkásokra” gondolok. 

Ma mindenki koldul. 

Az OTP-ben, a plázában ott a persely, ahová dobhatsz ennek, vagy annak a „káritásznak”. 

Utalhatsz, jönnek a reklámok, a reggeli beszélgetős műsorok is adnak pár tippet. Az egyházak meg sorban állnak...

És vannak akik a neten, a fészbukon koldulnak. Kiskutyának, ennek-annak, vagy mert éppen valami helyzet van. Viszi az apeh vagy a hitelintézet a házát, vagy éppen beteg, meghalt, leégett, stb...

 

Én ezeknek nem dőlök be.

 

 

 

Úgy gondolom az Uralkodó dolga gondoskodni a népről és arról, hogy senkinek ne keljen koldulnia... 

Ha pedig az Uralkodó gyenge, akkor a népnek magának kell tennie. De nem azzal, hogy a kalapba-perselybe dob.

 

 

A iszlám egyik pillére a zakat.

Ez egyfajta adományozás, de... 

Elsősorban azon családtagunknak, aki erre rászorul. Ha pedig olyan szerencsések vagyunk, hogy jómódú családban élünk, akkor tágul a kör, míg el nem jutunk egy elesett távoli rokonhoz.

 

Mi, (Ti) európai civilizált intelligens emberek legtöbbször arctalanul adományozunk.

Legtöbbször nem is tudjuk mire, kinek.

Lehet, hogy léhűtő, lusta embereket etetünk és fizetjük a TB-jüket, akik mást sem csinálnak csak egy „káritászt” üzemeltetnek. Jól élnek, és ha a végén marad, akkor adnak az elesettnek is...

De nem a „kisembernek”, ő el sem fogadná.

 

 

A „Kisemberek”.

Én azt javaslom keressük meg a kisembereket.

Azokat, akik nem kérnek.

És ha már ezt tesszük, akkor először a Családban nézzünk szét...

 

Mert mindenki családjában van (lehet) rászorult.

Ja, hogy őt utáljuk?

Hogy ő a fekete bárány?

Aki nem érdemli meg?...

Sokszor szégyelljük ezeket az embereket, ítélkezünk, bírái vagyunk. És még az is lehet, hogy igazunk van. 

De ő a családunkhoz tartozik. 

Miből gondolod, hogy az akinek a „kalapjába dobtál” nem ép' egy olyan vagy éppen hitványabb ember?

 

 

Vágom a fát...

Nekem sok van, nálunk jó meleg a ház, de van aki fázik.

Ő nem kér...

 

 

 

Van aki koldul: szívszorító fotókat és történeteket tesz fel a netre...

Ti meg megeszitek.

Pénzt utaltok vagy viszitek a fát.

 

 

 

Én is hordom.

A „Kisembereknek”. Azoknak akik úgy érzik nem szorulnak rá... 

Nem koldulnak, nem kérnek, teszik a dolgukat nap mint nap. 

Van aki azért fázik, mert az utolsóját adta oda másnak. Vagy amikor fát kellett volna vágnia, akkor éppen neked segített.

Ő a „Kisember”...

Aki  M I N D Í G  tud adni. A semmiből is. 

Valahogy mindig van mit... 

Nem is értem.

 

Én Tehetős vagyok, azaz megtehetem, hogy adok, tehetek a másikért. 

De nem dobok a kalapba.

Kimegyek a mínuszba és fát vágok a traktor lámpájának fényénél, mert adni akarok és nem dobni.

Nem csak a fát adom... Az időt, melyben az asszonyomat ölelhetném, vagy a gyerekemmel játszhatnék. A gond-oskodást, hogy megkerestem a módját, a mikéntjét...

 

 

De ez nem rólam szól, hanem Rólad.

Kérlek ne dobj.

Tégy!

 

Ne utalj „kiscicáknak-kutyáknak” fogadd be és vállalj érte felelősséget.

Ne adj koldusoknak, annak aki kér!!

Mert a kérés csak marketing.

 

Lehet táblával kint állni a Lidl mellett – az csak marketing...

Lehet a kereszteződésben – az csak marketing...

Lehet a templom lépcsőjén – az csak marketing...

Aki a fészbukon szívfacsaró történetet költ magáról – az csak marketing...

 

Olyannak adj aki nem kér.

Mert aki nem kér, az – bármilyen nehéz is neki – tud adni, és ad is jószívvel...

Aki kér, az csak ebből él. Elszívja teremtő energiád, nem része a körforgásnak csupán parazita.

 

Tudom, Te tudsz kivételt.

Én nem.

Tudom, keményen hangzik, Te ettől jobb ember vagy...

Emlékszel: „A pokolba vezető út...”

 

 

- Áldás! -