Zátonyon

2014.06.17 15:32

Drága Barátom!

Az elmúlt két esztendőben megállás nélkül osztottam az észt, legtöbbször a lehető legnagyobb egoizmussal, de még így is sokak számára példaként szolgálhattunk.

Bár időnként a zsákutcákról is tájékoztattalak titeket, mégis sokakat elindítottunk, sokan zászlóshajóként tekintettek ránk. A helyi közösség is erősen szerveződött, új távlatok nyíltak, néha már szinte magam sem hittem milyen nagyszerűen haladunk.

 

Aki a távolba tekint, aki gőzerővel halad, az viszont nem veszi észre a zátonyokat és a kazán robbanásig feszült állapotát.

 

Most egy utolsó példaként szeretném elmesélni hogyan futott zátonyra a Cserháti Bárka, illetve a zászlós hajó, a Nabzukonodozor.

Szomorú történet, ezzel be is fejezem egy időre. Gondolom nem örökre, mivel mindig az élére álltam a dolgoknak, most sem lesz másként. 

Kicsit tartottam tőle, hogy így lesz, kicsit féltem, hogy a Mátrix utánam nyúl. Mondtam is a barátaimnak: „Soha ne higgyétek, hogy öngyilkos leszek, de előfordulhat, hogy hátulról háromszor fejbe lövöm magam, „infarktust kapok” egy rendőrautóban, vagy megtalálják a DNS-em egy cigánygyilkosság helyszínén.”

Félni nem féltem, gondoltam túl kicsi vagyok. A kiválasztott, (bocsánat: kiváltságos) Smith ügynökök pedig nincsenek, csak nekem ment agyamra a hőség.

Mint azoknak, akik különböző összeesküvés elméletekkel próbálják megmagyarázni a gyarlóságukat: a Magyarok Szövetségének szétesését, és a hasonló építő, jó kezdeményezések kudarcát. Összeesküvést látnak abban, hogy az első Magyar Gárda kapitányának kedvese - szeretője, egy MSZP- képviselőnő, aki a gárda összes pénzügyéhez és személyzeti kartonjához hozzáfér. Ez hülyeség! Nincsenek összeesküvések. Miért ne szerethetné egymást két ember, egy szélsőjobbos és egy szélsőbalos? Egy zsidó és egy náci? 

Az ember csak azért talál ki dolgokat, hogy saját hibáit magyarázza.

 

„Nincs rossz, nincs jó, csak Isten táncolható.”

 

 

Nézek.

Szembenézek hát a hibáimmal:

Nem tudom mikor romlott el minden, mikor lett túl sok, túl nagy. Csapdák mindig is voltak és lesznek. Amikor kiköltöztem, nem ezért indultam. A biztonság megteremtése után jött egy kellemes jólét, majd egyre több lett mindenből. Egy tehén, - jajj de jó! Mikor lett még egy? És minek?

10-15 juh – áldás! Mikor lett negyven? Egy lóból három, egy kecskéből öt, három bikaborjú, két malac, sok-száz négyzetméter kert…

Először csak egy eke, majd vetőgép – kettő!! Kistraktor, nagytraktor és kellenek még a gépek.

Közben e befejezetlen dolgok a fejünkre nőnek.

- Egyedül vagyunk, ezért mindenhez értünk, mindent magunk csinálunk, ahelyett hogy azzal foglalkoznánk, hogy mit szeretnénk szívből végezni.

- Szerettem volna újra kitenni a kádat az udvarra, feltölteni vízzel – „Nincs rá idő, korán kell kelni, fejni kell….”

- Szerettem volna kikocsizni – meleg van, fáradtak vagyunk, le kell ápolni az állatot…

- Az izzasztókunyhóm helyén birka karám…

- Az befejezetlen imaházat körbeveszik az ólak és átlengi a trágyaszag…

- Rozsdás imacsengő nyelvéről rég leszakadt az utolsó felírt ima…

- Kardom a dojóban, a tartón porosodik…

 

A hajó egyre gyorsult, nem győztem kapkodni a kormányt. Hová rohanunk? Nyomasztó érzés és ingerültség, Mert tudod, hogy nem jó felé haladsz.

Aztán zátonyra futsz. Jajveszékelés, ordibálás, a másik hibáztatása…

Aztán csak nézünk kifelé a fejünkből.

 

 

Látok.

Látom magam.

Mindig törekedtem a biztonságra, egyfajta kényelemre és egy bizonyos mértékű gazdagságra. E mellett közösségben, "nagycsaládban" szeretek élni. Barátok, tanítványok, Mesterek jelzik utamat. Már kisgyerekként "bandám" volt, egész életemben élére álltam a dolgoknak. Bár próbáltam elengedni, de nem ment. Soha nem is fog, nem is kell. Valamikor ezt is szerették bennem.

Bár a szívem összetört, valószínűleg nem állok remetének, mert mindig is emberek vettek körül. (Bár ezt most egyáltalán nem igénylem, sem a sajnálatot, sem a gúnyos kárörvendést, ami majd terjed a hír hallatán.)
Most felszámolom a felesleget, a "sokat", ahogy Domi mondaná. Eladom az állatokat és visszametszek mindent, ami sok és nem bírom egyedül a gyerekkel. Felszámolom a gazdaság javát, a gépeket, mivel a jövőben nem kérek az ilyen jellegű gyarapodásból. 

Visszaadom a tanyát a természetnek.

Egyszer már volt rá egy kísérlet, talán emlékeztek, hogy el-át akartuk adni és egy újat, kisebbet építeni a szomszédban. Nem tudtuk elengedni.

Még nem tudom hogyan lesz, talán újra táboroztatok majd, ezt mindig is szerettem, de erről még felesleges gondolkodni.

 

 

Hogyan foldozzunk meg egy léket, vagy építsünk új bárkát?

Nem tudom. Ülök a zátonyon, már nem sietek sehova.

Romokat takarítok.

A cigányok több futónyi „szemetet” hordanak el a portáról. Viszik a vasat, a fát, a lomot. A bútorokat, matracokat és mindent, ami felesleges. Mennek az állatok, a gépek, a „sok”. Leiratkozom a listákról és feliratkozom az Életre. Az admin jogokat átadtam, a Listákon az "Elöljáróknak" az Életben a JóIstennek.

Teljesítem az ígéreteim, lezárom a dolgokat, ahogy régen kellett volna. Elbontom az ólakat, a kerítést, ami csak körbezárt és korlátozott, és egyszer majd befejezem az imaházat.

A szanaszét álló, széthulló kévét összekötöm egy erős köteggé.

Persze ez azért hosszú lesz. A felperzselt földön csak tavaszra nő új virág.

Az elmúlt napokba azt hittem ennek gyorsan kell megtörténnie és segítség kell.

Ismerősök ígérkeztek, még hirdetést is feladtam, hogy jöjjön valaki „lapátolni”. Aztán az ismerősök visszamondták, a külsősök jobb állást találtak. Talán egyedül kell csinálnom, talán majd jön valaki. Most ülök a homokban a kisfiammal és játszom.

 

"Életem apró kavicsaival játszom
rakosgatom őket színes mozaikká
hátha egy-egy égi repülésem során
kirajzolódik a kép.
Kis kövek, létem történései
hullámzanak látszólag szertelenül
lelkem ecseteivel festetten
Égő vörösek:
Fájdalmak, szerelmek
Narancsszín parázslók:
Boldogság megélt pillanatai
Sűrű napsárgák:
Magam fölött aratott békés győzelmeim
Nyugtató zöldek:
Az otthont adó természet lágy szeretete
Fényes kékek:
Teremtő teremtő szavai
Mélykékek, mint az éjjeli ég:
Rejtett üzenetek csalogató titkai
S teljesség-fehérek:az Út letisztult reményei
Koccannak kis kerek kavicsok
ezer ütközéstől lesimultak
Karcolnak pengeélűek
harcokban csorbítatlan lendülettel
mély sebet tépve
elfutó hetek éktelen egyhangúságába
Mutatkoznak hangosan törekvők
s tanítanak az emlékezés bölcsességére
Bújnak hangtalan rejtezők
szerénységet, alázatot adva példaként
Életem apró kavicsaival játszom
szeretem őket, egyenként mind-mind
Isten-adta létem fontos alkotói
általuk, általam teljes a világ."

(Sólyomfi)

 

Senkit nem hibáztatok. Események sorozata és a jellemünk vezetett ide.

Hogy mit hoz a jövő még nem tudom.
Magamnak nem kérek semmit, csak a gyermekemet szeressétek.

Köszönöm, hogy megoszthattam, ne vedd szívedre, elég ha az enyémet nyomja a bánat.

Tanuljatok a példámból és a szíveteket kövessétek.

 

Áldás!

 

maradok - Katsumoto -