Tisztelettel ölni.

2014.03.13 19:31

 

A minap valaki megjegyezte, hogy az állatok életét tisztelettel kell elvenni, hiszen életüket áldozzák azért, hogy tápláljanak. Erről írnék.

 

Az élet tisztelete számunkra nem ott kezdődik, amikor elvesszük azt, hanem a tartásnál.

A vemhes anyákat különösen jól tartjuk, táplálékukat megválogatjuk, nyugalmukat biztosítjuk és véletlenül sem bántjuk. A megszületendő élet majd egyszer minket táplál, vagy máshogyan gyarapít. Az anyának is tartozunk a szaporulatért.

Az állat egész élete alatt igyekszünk egészséges, nyugodt környezetet biztosítani. Nem gyógyszerrel kezeljük, hanem úgy tartjuk, hogy egészséges maradjon. Nem csak a táplálékáról és a tisztaságáról gondoskodunk, hanem a „boldogságáról” is.

 

 

Fajtája válogatja, melyiket mi teszi boldoggá.

A legtöbb állat nem szeret istállóban élni, az csak a Gazda kényelmét szolgálja. A ló és a tehén is jobban érzi magát a szabadban, a szárnyasok és a nyúl szintén. Ezért amikor csak lehet szabadon tartjuk az állatokat. Van, amikor ez az évszakok ciklusát követi. Ősszel a csirkéket rá lehet engedni a veteményesre. Van, ahol a nyulakat is nagyobb területen, vagy „gödörben” tartják. A juhaink, kecskéink egész télen legelnek. Jól esik a mozgás, a hó alól is összeszedik, amit lehet. Persze bőséges takarmányt kapnak pihenőhelyükön, de mégis.

 

 

Ha nem tudunk tisztelettel, szeretettel viszonyulni az állatainkhoz, akkor nem tartsunk állatot!

 

Sokszor a fáradság, a hideg és a nehéz munka kikészíti az embert. Ilyenkor ingerültségét könnyen az állatokon vezeti le. Üvöltözik velük, rugdossa őket. Ha előfordul ilyen, gondolkodjunk el. Az állat tőlünk függ, értünk van, minket táplál. Ne bántsuk oktalanul.

 

Amikor eljön az ideje, igyekezzünk fájdalom és kínlódás nélkül elvenni az életét.

 

Mikor jön el az ideje?

Nem mindig akkor, amikor mi gondoljuk. Érdemes az égieket is megkérdezni. Ha eljött az idő, legyünk kíméletesek. Sok állat megérzi a vesztét.

Mi ilyenkor „megimádkozzuk”, megköszönjük az áldozatot, amit hoz értünk. Valahogy így:

 

„Köszönjük az áldozatot amit hozol értünk. Reméljük jó életed volt, jó gazdáid voltunk és kívánjuk, hogy a Jóisten fogadjon magához.”

 

Legtöbbször a nyaki verőeret vágjuk át.

Az állatoknak a hámszövet átvágása fájdalommal jár, ezért nagy gyakorlottság szükséges. A hozzáértő kikeresi a helyet, majd nagyon éles késsel rövid metszést végez. Birkánál, kecskénél erős lehet a bőr, sokszor csak azt vágjuk át elsőre. Ha ügyesek vagyunk, vér sem folyik, nem vágunk a húsba. Kikeressük a verőeret és átvágjuk, az állatot kivéreztetjük. Ügyelünk arra, hogy ne vágjuk át a nyelőcsövet, vagy a légcsövet, ne okozzunk kínlódást.

Ha van segítőnk, akkor az állat szemét befogjuk, simogatjuk és végig szeretettel beszélünk hozzá, nyugtatgatjuk. Ha kíméletesek voltunk, akkor különösebb haláltusa nélkül elmegy, mintha elaludna.

 

Hát így.

 

A csirkénél, nyúlnál ez nehezebb, ott másképp ölünk.

Az állat minden részét igyekszünk felhasználni. Nincs felesleg. Van, amit az erdők, mezők vadjai kapnak meg, van, ami a kutyáknak nyújt táplálékot. Felhasználjuk a belsőséget, amit a városi ember egyre kevésbé fogyaszt. A prém, bőr, de még a csont is felhasználható.

 

Nálunk a fő imádkozás az ebédnél történik, asztali áldás formájában.

A szokásos imán túl ilyenkor mondunk köszönetet. Mindig van mit megköszönni, a jó időt, a termést, a születő életet, vagy az elmenőt, ami táplál. Legtöbbször ilyenkor újra megköszönjük az állat áldozatát.

 

Mi erre mondjuk: tisztelettel ölni.

 

 

- Katsumoto -