Ne csak beszéljünk róla…

2014.09.19 21:37

 

Az elmúlt nyár mozgalmasan telt. Nem csak számunkra, de sokak számára. Fészbuk oldalakon számtalan megosztás tanúskodik erről. Először ültettünk, majd gondoztuk a fejlődő növényeinket, aztán kezdődött a betakarítás. Gyönyörködtünk a termésben, az eredményeinkben. Feldolgoztuk a betakarított gyümölcsöt, zöldséget, eltettük télére. Számtalan finomság készült.

 

Sokan megosztják életüket – virtuálisan. Láthatjuk eredményeiket, együtt örülhetünk velük. Amiről ismét hallgatunk az a közösség épülése.

Páran örömmel osztják meg, hogy új társra leltek, talán a család is szaporodott néhány csemetével. Még többen a magányukat, az elválást kürtölik világgá. Közösségi életről nem sokat hallunk. Mint azt egy nálunk járó hölgy megjegyezte: „Nem azt kellene tanulnunk, hogyan kell paradicsomot eltennünk, hanem azt, hogyan kell közösségben élnünk.”

 

 

Mint mondtam, a nyár nálunk is mozgalmasan telt. Mozgalmasan, tehát nem csak munkával. Jöttek, mentek az emberek. Sok kedves leány, asszony, jöttek a férfiak, néhány család, anyukák serege, sok poronttyal. Ez rengeteg tapasztalatot hozott számunkra, legfőképpen azt, hogy igaz a fent idézett mondás.

Jómagamnak is meg kellett tanulnom más gyermekével játszani, a másik üvöltését is elviselni. Túllépni a magán dolgokon, beengedni az életterembe a másikat. Nem egy embert, többet. Nem mondom, hogy könnyű feladat.

Az emberekben, - akik hozzánk érkeztek - egy közös volt: a közösség keresése. Jó volt látni a szándékot, hallgatni az elképzeléseket.

Most azt mondom: ne csak beszéljünk róla!

 

A „Cserháti szabadok” életközösség különböző emberek laza szövetségéből áll. A „laza szövetség” azt jelenti, hogy számíthatunk egymásra, közös terveink vannak, közös az életterünk. Ugyanakkor mindenkinek megvan a saját magánélete és a saját dolgai. Most őszre eljutottunk oda, hogy a jövő évre számtalan közös dolgot tervezünk. A tüzelő behordását, felaprítását, a burgonya, kukorica és gabona közös termesztését, vagy a borkészítést, disznóvágást, feldolgozást. Az állattartást illetően is vannak közös terveink. Az a cél, hogy mindenkinek megmaradjon a konyhakert, veteményes öröme, de a nagyobb mennyiségben szükséges élelmiszert, mint a burgonya, vagy kenyérgabona, együtt termeljük meg.

Életközösségünkben vannak olyan családok, akik még nem laknak itt életvitelszerűen. Ők a megtervezett közös munkában erejük szerint részt vesznek, illetve igyekszenek az általunk megtermelt élelmet felhasználni és nem a piacról, vagy áruházból beszerezni.

Életvitelszerűen jelenleg „három és fél ember” lakik nálunk. Ők azok, akik itt kívánnak letelepedni és ők azok, akik a gyarapodásból a saját önállóságukat igyekszenek megvalósítani.

Az általunk vitt gazdaság 5-6 itt élő embernek nyújtana feladatot és lehetőséget. Tehát jelenleg ennyi embert tudnánk befogadni, és ennyi ember kellene ahhoz, hogy a napi négy óra munkán túl az emberek a saját kedvtelésüknek is élhessenek.

Az egyik út, hogy csökkentjük a gazdaságunkat. Valóban nincs szükségünk ennyi földre, termésre, állatra. Nem gondoljuk, hogy ez lenne a helyes út, hiszen mit kezdenénk a folyamatosan értékét vesztő pénzzel. Amibe befektethetnénk, az megvan.

Ezzel a tőkével élni kell, erre alapozhatunk egy közösséget és benne az egyének boldogulását.

 

Ne csak beszéljünk róla, mutassuk meg.

Az elkövetkező hónapokban szeretnénk lehetőséget biztosítani azok számára, akik közösségben gondolkodnak. Jöjjenek és próbálják meg, nézzék meg mire képesek és milyen ez a valóságban. Ne csak álmodozzanak! Tapasztalják meg. Mérjék fel tudásukat és korlátaikat. Lehet jönni pár napra vagy akár több hónapra.

 

A részletek ügyében keressetek személyesen.

 

- Katsumoto -