Magántanulóságunk története

2014.03.02 12:01
 
Egyszer voltunk, hol nem voltunk, egy miskolci panellakás negyedik emeletén, két gyerkőcöt terelgetve, úgy döntöttünk, hogy nem csak tervezgetjük továbbra is vidéki jövőnket, hanem most már a tettek mezejére lépünk és költözünk.

A sokadik Waldorfos tanév végén szedtük a sátorfánkat és egy csodaszép falucskába költöztünk a Bükk lábához. Innen már nem lehettünk Waldorfosok, de úgy gondoltam, hogy az "alapkiképzést" a gyerekeim megkapták, meg hát saját iskolaéveimet túlélve fel tudom készíteni a gyerkőcöket az "államis" tanulásra. 
Addig többen mondták nekem, hogy a Waldorfos gyerekek burokban élnek, de én csak mosolyogtam rajtuk. Aztán költözés után kiderült, hogy nemcsak a gyerekek éltek burokban, hanem mi is. És hogy az állami iskola már köszönő viszonyban sincs azzal, amiben mi felnőttünk. Választhattunk: vagy visszaköltözünk, vagy akklimatizálódunk. Utóbbi mellett döntöttünk.

A délután 4-ig tartó oktatás gyerekeimre mért káros hatásairól elég hamar sikerült meggyőznöm az iskola igazgatónkat, úgyhogy a délutánokat együtt tölthettünk. Igen tartalmasan. Ugyanis mindkét gyerekemmel újra kellett tanulni az egész napos anyagot. És nem azért mert rossz képességűek, hanem mert akkora eszement marhaságokat és olyan képtelenül próbáltak beléjük sulykolni, hogy nem lehetett hagyni, hogy azok olyan formában rögzüljenek. Szinte nem volt olyan nap, hogy a biztosítékot ki ne verte volna nálam a színvonalas tananyag. (pl. nyelvtanból a szmájlik formái és használata) És azon kaptam magam, hogy a vidéki élet kellős közepén én zárom börtönbe a gyerekeimet. Délelőtt az iskolábanpadban ülnek, délután a konyha asztalnál. Miközben ők a kecskék között szerettek volna ülni az udvaron. Elgondolkodtam, minek is járnak iskolába, ha úgyis én tanítok meg nekik mindent. Ezt megosztva velük nagy fiam kijelentette, hogy akkor ő már holnaptól nem megy suliba.

Utána jártam, hogy lehetnek magántanulók. 
Teljesen egyszerű! Csak egy kérelmet kell benyújtani az iskola igazgatójához, aki még csak el sem utasíthatja. Legfeljebb nem javasolja, és a megfelelő szerveket értesíti, a gyermekvédelem pedig megvizsgálja, hogy alkalmasak-e a körülmények az otthon tanulásra. Pici lányom maradni akart a suliban - akkor még - ezért csak a fiam kérelmét nyújtottam be. Akkor igazán nem is bántam, hogy csak egy gyereket kell tanítani, mert nem tudtam hogy fogom tudni megoldani a feladatot. A jól sikerült féléves vizsga másnapján pedig beadtam a lányom kérelmét is. Igazgatónőnk nem repesett az örömtől, elég támadólag és megfélemlítve lépett fel velem szemben, de én szándékomban határozott voltam, és tisztában voltam a jogaimmal. Így most már két gyereket tanítok.

És ha tudtam volna előre, hogy miként fognak ezzel együtt a gyerekek is változni, egy napot sem jártak volna sohasem iskolába. 
Hihetetlenül kiegyensúlyozottak lettek!  És van idejük értelmes, az élethez valóban szükséges dolgokat is elsajátítani. Ugyanis napi két óránál nem tanulnak többet. Amikor még csak egy gyerekem tanult itthon, kigondoltam, hogy egyszerre csak egy tantárgyat fogunk tanulni egy-két héten keresztül, mert úgy gondoltam, ha nem szabdalom több fele a figyelmét, akkor jobban el tud mélyülni az anyagban. Elképzelésem bejött, így ennél a módszernél maradtunk.

Reggelente frissen sült kenyér illatára ébrednek, aztán a közös reggeli után pici lányommal leülünk tanulni. Nagy fiam addig az előző napi dolgokat nézi át, és közben a "férfimunkát" megcsinálja a ház körül. Ebéd után pedig váltanak. Eleinte nehéz volt a házimunkát összehozni a tanulással, de megoldható. (Legtöbbször kész az ebéd, mire felkelnek.)  A matekot megpróbáltam szimultán tanítani nekik, hogy időt spóroljak, de annak az lett a vége, hogy délutánra agyhalott voltam. Nem mondom, hogy egyszerűbb az életem, mióta itthon vannak, de megoldható. Csak hozzáállás kérdése. Értelmes, talpra esett, józan paraszti eszű felnőtteket akarok belőlük faragni, és erre csak ezt az egy lehetőségét látom.
 

Tisztában vagyok vele, hogy szerencsés helyzetben vagyok, hogy ez a feladatot bevállalhattam, de hagy javasoljam azoknak, akik ezt nem tehetik meg, hogy szánjanak rá időt, hogy az iskolában tanult dolgokat beszéljék át a gyerekükkel és meséljék el, hogy valójában hogy működik a világ. Mert ha csak ez a rengeteg hibás tudás marad meg bennük és hagyjuk őket teljesen lebirkásítani, cudar egy jövő vár ránk. 

 

- L. Anita -