Halál és átlépés.

2014.01.18 11:45

Halál és átlépés.

 

Ha a születés volt az első, rögtön következzen a másik kapu, melyről írunk pár gondolatot. A köztes, az ÉLET ünnepeit ezek után taglaljuk.

 

 

A XXI. századra az emberek többsége nem tud mit kezdeni a halállal. Életében minden arról szól, hogy a jelenben éljen, ne is gondoljon a végre, ha fel is merül, azonnal töröljük a képet. Az emberek nagy része úgy gondolja, hogy a halál majd valamikor 70-80 éves korunkban esedékes, ezért aztán nem is tudunk mit kezdeni a hirtelen bekövetkező tragédiákkal. Odáig fajult a helyzet, hogy az idős kort megélt rokonainktól is szabadulunk, otthonba, kórházba küldjük őket meghalni.

Az életünket halálfélelemben éljük, a közelgő véget nem tudjuk elfogadni és sokszor nyomorúságos küzdelemben ragaszkodunk az egyre boldogtalanabb percekhez ahelyett, hogy elindulnánk Isten felé. Nem volt ez mindig így.

 

Most azonban nem a halál elfogadásáról és az átlépésre való felkészülésről szeretnék írni, hanem magáról a halálról, a temetés „ünnepéről”.

 

Ma, ha egy szerettünk eltávozik, nem tudunk mit kezdeni az eseménnyel.

Többnyire kórházba kerül a test, ahol tájékoztatnak, melyik irodán vehetjük át az iratokat, hová kell mennünk a temetést intézni. Halotti anyakönyvi kivonat, biztosítás, adminisztráció. Majd a temetkezési vállalatnál, mint egy étlapról választhatunk szemfedőt, koporsót és egyéb kelléket, végül a zenét is. Mindennek ára van, még a harangozások számának is.

Miután megrendeltük a búcsút, következik a temetés, melyet egy jóérzésű, képzett lelkipásztor még széppé tehet.

Manapság többnyire így történik a búcsú, nálunk kicsit másképpen. Életem során sok temetésen vettem részt és több felkérésnek eleget téve magam is tartottam búcsúztatást. A továbbiakban azt szeretném bemutatni, mi hogyan temetünk.

 

 

Ahogy mi búcsúztatunk.

        „Halálban születek, születve meghalok
        Egyszerre kigyúlnak, kihúnynak csillagok
        Keletről jön a fény, nyugaton megpihen
        Minden lét elmúlik, s nem múlik semmi sem”

 

              

 

Virrasztás.

Rokonaim, barátaim, akik tudják, hogy hozzám fordulhatnak ezzel, ilyenkor megkeresnek. Míg ők a hivatalos dolgokat intézik, én hét napig virrasztok. Ilyenkor imádkozom az elmenőért, hívom a rokonait, őseit, hogy segítsenek átlépni. Erősítem és védem a szellemet, hogy ezen az úton ne tévelyegjen, és mielőbb átlépjen.

Ha van üzenet, hozom, viszem. A lélek sokszor még maradna. Kötik az elintézetlen dolgai, a szerettei. Ha van ilyen kötés, segítek feloldani, üzenet átadással, vagy ígérettel, hogy az elintézetlen dolgokat rendezzük helyette.

A virrasztásban bárki részt vehet, elmondom neki a mikéntjét. Ha a lélek átlép, akkor nem kell tovább virrasztani.

 

 

Ravatal és az „utolsó út”.

Egy hagyományos temetésen ezt is igyekeznek lerövidíteni és az elhunytat már nem hozzák ki a temetőből. Legtöbbször a ravatalozótól a sírgödörig tart.

Régen az elhunytat otthon ravatalozták.

Ide gyűltek a gyászolók és innen kísérték utolsó útjára végig a falun, városon, a temetőig. A ravatalozást a gyászoló család igényei szerint végezzük.

 

        „Süvít a szél
        Rám simul ma a holnap
        Süvít a szél
        Tollaim meghajolnak
        Ne várj, ne várj
        innen nincs visszaút
        Ne várj, ne várj
        Utam már égi út.

        Süvít a szél
        Széllé olvadok lassan
        Süvít a szél
        Magasan, magasabban
        Ne várj, ne várj
        Szíved össze ne törjön
        Ne várj, ne várj
        Mert nincs ki visszajöjjön.

        Süvít a szél
        Vele szárnyalok én is
        Süvít a szél
        Vagyok s eltűnök mégis
        Ne várj, ne várj
        Nincs többé kire vársz
        Ne várj, ne várj
        Mindenhol megtalálsz.”

 

 

Búcsúztatás.

A búcsúztatóhoz felkészülvén elbeszélgetek a rokonokkal, ismerősökkel, majd megírom a búcsúztatót. A továbbiakban igazodunk a család vallásához, beszélünk és egyeztetünk a pappal, vagy ha nem ragaszkodnak, akkor az őshagyományt követve temetünk.

A rokonság, a temetést kérők igényeit, hitét figyelembe véve beszéljük meg és alakítjuk a részleteket. Így például viselhetek sötét öltönyt, vagy öltözhetek hagyomány szerinti fehér viseletbe.

Az énekeket kísérheti dob, dobok. A temetés számtalan elemét nem sorolom, sokféle lehet, ettől lesz minden alkalom kicsit más.

 

        „Az éj tova tűnt
        Vörösen kél a Nap
        Új fény születik
        Lángoló pirkadat

        Szívem kinyitom
        Hevítsd át Tengri Úr
        Kék ég elborít
        Végtelen rám simul

        Szárad arcomon
        Tisztító zivatar
        Otthon öléből
        Szélvihar kitakar

        Szállok szabadon
        Hetedik égen túl
        Nimród nyila visz
        Felröpít égi húr

        Nincs már félelem
        Hatalom, kétkedés
        Eltölt bizalom
        Éntelen ébredés

        Minden bennem él
        Mindenhol ott vagyok
        Létem születő
        Csillagként felragyog”

 

 

A Tor.

A temetés után tort ülünk.

A toron eszünk, iszunk, beszélgetünk. A tor ünnep. Ünnep a halál felett, hogy az elmenőnek sikerült átlépnie a kapun. Ilyenkor már nincs helye a sírásnak.

 

Nagyon fontos, hogy ne kössük az elmenőt!

A rokonsággal, családtagokkal ilyenkor elbeszélgetünk arról, hogyan keletkezik a kötés, mit ne tegyünk. A SZER sem tartalmazhat ilyen kötésre alkalmas elemeket. A koporsóba például betehetjük az elmenő személyes tárgyait, de nem tehetjük be az itt maradók fényképeit, stb.

 

 

Egy év múlva elengedő-szert tartunk. De ez már egy másik írás.

 

Ha segíthetek, kérdésed van, keress bizalommal.

 

 

Áldás - Minden a rokonom!